Azt hiszem, nincs még egy olyan sütemény, aminek elkészítési módja annyira megosztja az embereket, mint a mézes krémesé. Valóságos kommentháborúk szoktak létrejönni egyes online csatornákon, mert többen nem fogadják el az Ahány ház, annyi szokás-kijelentést e süti esetében. Egy receptet is meg fogok osztani itt az oldalon, természetesen, de mostani írásomban arra kerestem a választ, hogy vajon Mi a különbség a két isteni sütemény között? Miért nincs egyetértés abban, hogy a világ legfinomabb sütijét hogy kell elkészíteni? Vajon a csokoládémázzal bevont tetejű, lekvárt is tartalmazó sütemény az igazi mézes krémes? Vagy a grízes változatú, lekvár nélküli, porcukros tetejű? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak, egy kis nyomozásba kezdtem, de bevallom őszintén, nem volt könnyű dolgom, amikor ki akartam deríteni az igazságot. Többen ugyanis az eredetinek vélt mézes krémest vaníliakrémmel töltik – és nem darás krémmel – a tetejét pedig porcukorral szórják meg. (Én a vaníliakrémes változatot egyébként fehér krémesként ismerem).

Mi a mézes krémes, és mi nem az?

Sokan azt vallják, hogy az nem mézes krémes, aminek a tetején csokoládémáz, vagy kakaómáz van, és én is úgy tudom, hogy ez a hozzávaló az „eredeti” receptben nem szerepel. Mégis nálunk elképzelni sem tudom e nélkül elkészíteni, mert akkor rajtam kívül senki sem enné meg a süteményt. Én vagyok az egyetlen ugyanis a családban, aki szereti kakaó, vagy csoki nélkül is. De csokoládémázzal az már nem mézes krémes, hanem mézes zserbó lesz.

Arról is megoszlanak a vélemények, hogy kell-e bele lekvár, vagy nem, de az mindenképpen igaz, hogy egy réteg lekvár feldobja a süteményt. Viszont eredetileg a lekvár csak a mézes zserbó receptjében szerepelt, így ha te a klasszikus mézes krémesre vágysz, akkor mindhárom rétegre krémet kenjél, és felejtsd el a lekvárt.

Új süti születik...

A süteményt – azt, hogy pontosan melyiket is, még valamikor az ötvenes években említették először az újságok, de akkor még másként készítették. Tojásos-tejes-lisztes krémmel töltötték a lapokat, sem csokoládémáz nem volt a tetején, de még lekvárt sem használtak. Nyilván ennek egyik oka az is volt, hogy a korai évek háziasszonyainak nem sok minden állt rendelkezésre a sütéshez, ezért azzal a kevéssel kellett beérniük, amit még meg tudtak vásárolni, vagy be tudtak szerezni. Így bizony sok esetben igazi kihívást jelentett egy-egy ünnepi süti elkészítése.

A hetvenes évek végén lett közismert sütemény a lekváros-tejbegrízes-margarinos fajta. Ennek tetejére kakaómáz került, később ezt váltotta a csokiból, vagy tortabevonóból készült máz.

Annak idején én egy 93 éves dédnagymama mézes krémes sütijét láttam, ahogy elkészíti, amit egyébként ő Paraszt szelet-nek hívott, mert saját bevallása szerint ez volt a szegények sütije még ifjú hölgy korában. Ő egyébként nem tett rá csokoládémázt – porcukorral hintette meg a tetejét – viszont lekvárt használt.  

A mézes krémes, vagy a csokoládémázzal bevont mézes zserbó ünnepi sütemény lett idővel, és népszerűségük azóta is egyre nő. Mindkét – vagy ennél jóval több – változat hozzátartozik az ünnepekhez. Azt viszont csak csendesen jegyzem meg, tök mindegy, melyik változatot és hogyan készítjük, és milyen néven nevezzük, mert bármelyik is kerül az ünnepi asztalra, mind isteni finom. Nyugodtan kijelenthetjük: Mézes krémes nélkül nincsenek ünnepek. Így hát készítsd el azt, amelyik neked tetszik. A Méz Világa magazin receptjei között is találsz néhány finomságot.

Forrás:

wikipedia