Az ember már a kőkorban is ismerte és fogyasztotta a mézet. Ezt bizonyítja egy 16 000 éves spanyolországi sziklarajz, amely egy lépesmézet gyűjtögető embert, mézvadászt ábrázol. Az így megszerzett méz volt akkoriban az egyetlen édesítőszer. Csalétekként is használták medvevadászathoz. Ausztráliában szintén vannak mézvadászatot ábrázoló sziklarajzok.

A tervezett mézelvétellel járó méhészkedés első nyomai Anatóliából mutathatók ki a Kr. e. 7. évezredből. A Kr. e. 3000-es évektől kezdve a méz sírmelléklet volt. Az istenek eledelének és az örök ifjúság forrásának tartották. Egy vödör méznek ugyanakkora volt az értéke, mint egy szamárnak.

Az ókori egyiptomiak voltak az első nagy méztermelők. Amellett, hogy mézzel ízesítették édességeiket és süteményeiket, a mumifikálás során is alkalmazták jó konzerváló képessége miatt. A méz a halottkultuszban más szerepet is kapott: több ezer éves sírokból a halott számára kitett mézes edények is előkerültek és az edények tartalma a jó lezárásnak köszönhetően még fogyasztásra alkalmas állapotban volt. Emellett az egyiptomiak fejlett orvostudományukban is alkalmaztak mézet: nemcsak sebfertőtlenítés, fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés céljából kenőcsöket, hanem hatékony fogamzásgátlókat is készítettek belőle. Az egyiptomi orvostudományt összefoglaló görög tudós, Hippokratész mézkenőcsöt ajánlott lázcsillapításra és mézes vizet az atléták teljesítőképességének növelésére.

Az Ószövetség is ír a méhek tartásáról, és a méz szüreteléséről. Szent Ágoston szerint a méz Isten gyengédségét és jóakaratát jelzi. A Korán 16. szúrájának 68–69 versei szerint a méhek azt a parancsot kapták, hogy megegyék a gyümölcsöket, és mézet készítsenek, ami az emberek számára gyógyhatással bír. Egy 1547-es szakácskönyv szerint a rózsaméz megtisztítja és gyógyítja a gyomrot, a nyelőcsövet és a szájat.

Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok. A bevonuló magyarok eltanulták és folytatták ezt a mesterséget. Ennek első írásos emléke 1370-ből származik, amelyben királyi méhészetet említenek. A méhektől nem csak mézet, hanem a világításhoz szükséges viaszt is kapott az ember. A mézből mézeskalácsot, mézbort, mézsört, márcot készítettek, illetve süteményeket, bort is ízesítenek vele. Az ipari cukorgyártás beindulása előtt ez volt az egyetlen édesítőszer.

A 17. században az új világítóanyagok (olaj, paraffin) és az egyre nagyobb méreteket öltő cukorfinomítás miatt háttérbe szorult a méhészet. A mai élelmiszeriparban már semmi jelentősége sincs. Ennek ellenére a méz még ma is megbecsült élelmiszer, kenyérre feltétnek és cukorpótlónak is használatos. Manapság ismét kezdi visszafoglalni helyét a táplálkozásban. Az egészséges táplálkozás egyik elengedhetetlen alkotóeleme. A mézet a természetgyógyászat alternatív édesítőszerként, köhögések csillapítására, immunerősítőként, roborálóként stb. ajánlja.

2002-ben a világ méztermelése 1 268 000 tonna volt. Ebből Ázsia 459 000 tonnát, Európa – 301 000 tonnát, Észak- és Közép-Amerika – 210 000 tonnát, Dél-Amerika – 124 000 tonnát termelt.

Álljon itt végezetül néhány magyarországi adat is. A méztermelés: 20 000-25 000 tonna, az import: néhányszor 100 tonna, export: 15 000-20 000 tonna (főleg akácméz). A mézfogyasztás Magyarországon: kb. 5000 tonna, fejenként 0,5 kg / év. Kaptárak száma: 900 000 darab, kaptáronkénti termelés: 20-25 kg, de elérhető 80-90 kg is. A méhek száma: kb. 900 000 méhcsalád, méhészek száma: kb. 15 000 fő. Magyarországon termelt leggyakoribb méztípusok: akácméz, selyemkóróméz, hársméz, repceméz, napraforgóméz, gesztenyeméz, medvehagymaméz, vegyes virágméz.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: jggrz / pixabay